Így értékelte Windecker a győzelmet

2019. ápr. 27.  -  NB I.
A többiek mellett szintén keményen dolgozó, hajtó játékosunkat kérdeztük diadalunkról.
A többiek mellett szintén keményen dolgozó, hajtó játékosunkat kérdeztük diadalunkról.
„Mindent beletett a csapat, és egy fontos, megérdemelt sikert arattunk” - kezdte technikás középpályásunk. „Az első félidőben jó játékot mutattunk, a másodikban a szívünk vitt előre minket. Át kellett esni a holtponton, talán ezzel a győzelemmel ez sikerült. Léptünk egy lépést előre, de további három nehéz találkozó vár még ránk ebben az idényben. Az összes hátralévő mérkőzésünket szeretnénk megnyerni, mivel ezzel a három ponttal nem mondhatjuk, hogy megvan oldva, le van zárva minden” - zárta pozitívan előremutató vélekedését 22-es számú játékosunk.

mtwin2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2022/2023
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 22 50
2 Kecskeméti TE 22 36
3 Kisvárda Master Good 22 32
4 DVSC 22 31
5 Puskás Akadémia FC 22 30
6 PAKSI FC 22 29
7 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 28
8 ZTE FC 22 27
9 MOL FEHÉRVÁR FC 22 24
10 Budapest Honvéd 22 23
11 Újpest FC 22 22
12 Vasas 22 19
22. forduló erdeményei
  -   3:1
  -   1:1
  -   3:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
+36-75-510-619
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök