Vad II. István fog irányítani

2019. ápr. 27.  -  NB I.
A tapasztalt játékvezetővel nem is olyan régen találkoztunk utoljára.
A tapasztalt játékvezetővel nem is olyan régen találkoztunk utoljára.
A szövetség pénteken délután nyilvánosságra hozta az OTP Bank Liga 30. fordulójának bíróküldéseit. Ahogy az már jól ismert, szombaton az MTK-t fogadjuk, az összecsapás főnöke pedig Vad II. István lesz, segítői Tóth II. Vencel (tartalékjátékvezető), Szécsényi István (asszisztens), Lémon Oszkár (asszisztens), Bognár Tamás (alapvonali játékvezető) és Kulcsár Katalin (alapvonali játékvezető).
 
Vad II. Istvánnal utoljára a 24. forduló alkalmával találkoztunk, akkor a MOL Vidi FC gárdáját fogadtuk. Azon a mérkőzésen 2-2-es végeredmény után megosztoztunk a pontokon vendégeinkkel. A kilencven perc alatt csapatunkból Kecskés Tamás, Könyves Norbert és Lenzsér Bence kapott sárga lapos figyelmeztetést a sporttárstól, míg akkori ellenfelünktől szintén hárman, Hadzic Anel, Scepovic Marko és Vinicius „sárgultak be”.
 
A rutinos játékvezető azóta a Puskás Akadémia FC-MTK 3-2 (játékvezető), a MOL Vidi FC-DVSC 2-1 (alapvonali asszisztens), a Budapest Honvéd-MOL Vidi FC 0-1 (játékvezető), a Kisvárda Master Good-DVTK 1-1 (játékvezető) és a Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (játékvezető) összecsapásokon kapott szerepet.
 
mtva2.jpg
OTP Bank Liga 24. forduló: PAKSI FC - MOL Vidi FC 2 - 2 (Hahn 22’, Stopira 35’, Könyves 43’. Scepovic 55’)

További, szakmai információk szombati játékvezetőnkről: 
 
Vad István 1979. május 30-án született. A sikeres játékvezetői vizsgát 1995-ben tette le, azóta 440 hazai találkozón bíráskodott különböző státuszban, különböző szintet képviselő bajnokságokban. NBI-es meccsen 328 alkalommal volt a kezében a döntések joga, ebből 244-szer játékvezetőként. 135-ször a nemzetközi szintéren is megmutatta már magát. Eddig karrierje során összesen 1345 sárga lap mellett 121 alkalommal villantotta a piros kártyát is.      
 
Legtöbbször, egészen pontosan 46-szor a Debrecennek vezényelt meccset. Személyes listáján 39 találkozóval a második helyen az Újpest, 36-tal a Diósgyőr áll. Csapatunknak eddig mindösszesen 17-szer fújt, ellenben a budapesti kék-fehér ellenfelünknek már 30-szor.
 
Az idei szezonban 10 találkozón bíráskodott, melyek során 41 sárga lapot osztott ki, pirosat még nem kellett elővennie a zsebéből. 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2022/2023
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 22 50
2 Kecskeméti TE 22 36
3 Kisvárda Master Good 22 32
4 DVSC 22 31
5 Puskás Akadémia FC 22 30
6 PAKSI FC 22 29
7 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 28
8 ZTE FC 22 27
9 MOL FEHÉRVÁR FC 22 24
10 Budapest Honvéd 22 23
11 Újpest FC 22 22
12 Vasas 22 19
22. forduló erdeményei
  -   3:1
  -   1:1
  -   3:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
+36-75-510-619
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök