Iványi fúj Diósgyőrben

2019. ápr. 19.  -  NB I.
Rutinos játékvezetővel találkozunk az OTP Bank Liga 29.
Rutinos játékvezetővel találkozunk az OTP Bank Liga 29. fordulójában.
Iványi Zoltán 1975. december 3-án született Békés megyében. A sikeres játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, azóta összesen 424 küldést hagyott már a háta mögött különböző státuszban, különböző szintet képviselő bajnokságokban. Ehhez a magas számhoz 12 nemzetközi meccs is párosul. A 306 NBI-es találkozójából 223-szor játékvezetői státuszban szerepelt. Eddigi karrierje során összes 1251-szer vette elő zsebéből a sárga kártyát, és 75-ször a pirosat.   
 
Legtöbbször, egészen pontosan 43-szor a DVSC-nek vezényelt meccset. Személyes listáján 42 találkozóval a második helyen az Újpest áll, 34-gyel pedig a MOL Vidi a harmadik. Csapatunknak eddig 28-szor, a Diósgyőrnek 23-szor fújt. 
 
Az idei szezonban 12 találkozónál jár, melyek során 62 sárga lapot osztott ki, 3-szor pedig a szokásosnál korábban küldött zuhanyozni futballistát.
 
Iványi Zoltán legutóbb 2018. szeptember 15-én vezényelt csapatunk számára találkozót. Akkor, hazai pályán az MTK gárdáját fogadtuk, és 3-0-s győzelmet arattunk. Vendéglátónk is jó emlékeket ápol a tapasztalt bíró sporttársról, hiszen utoljára 2018. november 10-én, a DVSC elleni győztes összecsapásukat vezette.   
 
Segítői Garai Péter (tartalékjátékvezető), Berettyán Péter (asszisztens), Szalai Balázs (asszisztens), Pillók Ádám (alapvonali játékvezető) és Lovas László (alapvonali játékvezető) lesz. 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2022/2023
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 22 50
2 Kecskeméti TE 22 36
3 Kisvárda Master Good 22 32
4 DVSC 22 31
5 Puskás Akadémia FC 22 30
6 PAKSI FC 22 29
7 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 28
8 ZTE FC 22 27
9 MOL FEHÉRVÁR FC 22 24
10 Budapest Honvéd 22 23
11 Újpest FC 22 22
12 Vasas 22 19
22. forduló erdeményei
  -   3:1
  -   1:1
  -   3:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
+36-75-510-619
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök