Az egy-két helyzet nem elég a listavezető ellen

2019. ápr. 06.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a 3-0-ra elvesztett mérkőzést.
Vezetőedzőnk értékelte a 3-0-ra elvesztett mérkőzést.
„A peches öngól megfogta a csapatot, így az első negyed órában jobban játszott a Fradi. Körülbelül 20 perc után jöttünk ki a szorításból, és lettek helyzeteink, de nem tudtunk annyi lehetőséget kidolgozni, hogy abból be is találjunk. Az adandó egy-két alkalom kevés ehhez. A második játékrészben kicsit elszántabb futballt szerettem volna látni, de sajnos korán jött a Ferencváros második gólja, bár, úgy gondolom, azt egy falt előzte meg. A kiállításunk után eldőlt a mérkőzés” - értékelte a találkozót Csertői Aurél, aki a tabellára és a következő fordulókra is kitért. „Hazai pályán nyernünk kell, mert tömörödik a mezőny. Csak a győzelmek tudnak kihozni minket ebből a periódusból” - zárta gondolatait trénerünk.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2022/2023
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 22 50
2 Kecskeméti TE 22 36
3 Kisvárda Master Good 22 32
4 DVSC 22 31
5 Puskás Akadémia FC 22 30
6 PAKSI FC 22 29
7 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 28
8 ZTE FC 22 27
9 MOL FEHÉRVÁR FC 22 24
10 Budapest Honvéd 22 23
11 Újpest FC 22 22
12 Vasas 22 19
22. forduló erdeményei
  -   3:1
  -   1:1
  -   3:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
+36-75-510-619
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök