Edzői szemmel
2019. ápr. 05. - NB I.
Nézzük a két tréner várakozásait szombatra!
Nézzük a két tréner várakozásait szombatra!
Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője: „Sok sérültünk van, de az orvosi stáb mindent megtesz, hogy mindenki hamar felépüljön, így akik szombaton pályára lépnek, készek a játékra. Azonban mindegy, hogy ki játszik, aki pályára lép, küzdeni fog a Ferencváros címeréért! A kupában már nem harcolhatunk tovább, ezért a bajnokságban mindent megteszünk, hogy megnyerjük a meccseinket. Nem lehet azt mondani, hogy bajnokok leszünk, mert akkor rossz irányba fókuszálnánk. Ellenben, ha azzal a mentalitással állunk hozzá, hogy lépésről lépésre haladnunk, és nem a nyolcpontos előnyünkkel foglalkozunk, bajnokok lehetünk, de ehhez minden meccsen koncentrálnunk kell. Otthon fogunk játszani, ezért természetes, hogy szeretnénk kiszolgálni a drukkereinket, akik szerdán (Magyar Kupa-negyeddöntő, második mérkőzés - a szerk.) fantasztikusak voltak! Minden ellenféllel szemben határozottnak kell lennünk, és ezt meg is kell mutatnunk, hogy szurkolóink bizalmát kiérdemeljük. Szombaton szeretnénk gólt, gólokat szerezni.”
Mesterünk, Csertői Aurél: „Tudjuk, hogy ellenfelünk egy erős csapat, nem véltlenül vezeti a bajnokságot. A Fradinak olyan játékosállománya van, amivel egyértelműen a szombati meccs esélyese, ugyanakkor mi mindent meg szeretnénk tenni, hogy jól szerepeljünk. A hétvégén százszázalékot kell nyújtanunk, de lehet, az sem lesz elég, kellenek a bravúrok.”

Csertői Aurél és Szerhij Rebrov (2018.12.01.)
PFC TV
KEZDŐRÚGÁS
SHOP
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | Ferencvárosi TC | 22 | 50 |
| 2 | ![]() | Kecskeméti TE | 22 | 36 |
| 3 | ![]() | Kisvárda Master Good | 22 | 32 |
| 4 | ![]() | DVSC | 22 | 31 |
| 5 | ![]() | Puskás Akadémia FC | 22 | 30 |
| 6 | ![]() | PAKSI FC | 22 | 29 |
| 7 | ![]() | Mezőkövesd ZSÓRY FC | 22 | 28 |
| 8 | ![]() | ZTE FC | 22 | 27 |
| 9 | ![]() | MOL FEHÉRVÁR FC | 22 | 24 |
| 10 | ![]() | Budapest Honvéd | 22 | 23 |
| 11 | ![]() | Újpest FC | 22 | 22 |
| 12 | ![]() | Vasas | 22 | 19 |
Kapcsolat információk
Paksi Futball Club
7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
media@paksifc.hu
+36-75-510-619
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök




























