Farkas Ádám jön irányítani

2019. márc. 29.  -  NB I.
Szombati játékvezetővel tavasszal már másodszorra találkozunk.
Szombati játékvezetővel tavasszal már másodszorra találkozunk.
A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta az OTP Bank Liga 26. fordulójának bíróküldéseit. Ahogy az már jól ismert, szombaton az Újpestet fogadjuk, az összecsapás főnöke pedig Farkas Ádám lesz, segítői Garai Péter (tartalékjátékvezető), Berettyán Péter (asszisztens), Becséri Gergely (asszisztens), Karakó Ferenc (alapvonali játékvezető) és Zierkelbach Péter (alapvonali játékvezető).
 
Farkas Ádámmal utoljára a 21. forduló alkalmával találkoztunk, akkor Kisvárdán vendégszerepeltünk. Azon a mérkőzésen gól nem esett, így 0-0-s végeredmény után megosztoztunk a pontokon vendéglátónkkal. A kilencven perc alatt csapatunkból csak Kulcsár Dávid kapott sárga lapos figyelmeztetést a sporttárstól, míg akkori ellenfelünktől négyen is (Horváth Zoltán, Karasiuk Roman, Lukianchuk Pavlo és Rodrigues Seco) „besárgultak”.
 
fakis.jpg
 
A pályafutása során már megannyi mérkőzést maga mögött hagyó játékvezető azóta a Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC 4-0 (játékvezető), a DVSC - Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (alapvonali asszisztens) és a MOL Vidi FC - Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (alapvonali asszisztens) összecsapásokon kapott szerepet.   
 
További, szakmai információk szombati játékvezetőnkről:
 
Farkas Ádám 1982. január 2-án született Heves megyében. 2003-ban sikeres játékvezetői vizsgát tett, azóta összesen 369 küldést abszolvált, ebből játékvezetőként 154-szer NBI-es meccset vezényelt, és 82-szer a nemzetközi porondon is megmutatta már magát. Karrierje során eddig 1114 sárga lapot és 93 piros kártyát húzott elő zsebéből.
 
Csapatonkénti bontásban a legtöbbször a Debrecennek (24), a Ferencvárosnak (24), majd az Újpestnek (21) bíráskodott. Listáján csapatunk csak a nyolcadik helyen áll 18 meccsszámmal.
 
A 2018/19-es szezonban eddig 11 mérkőzést fújt, melyek során 65 sárga mellett 4 piros lapot villantott fel.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2022/2023
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 22 50
2 Kecskeméti TE 22 36
3 Kisvárda Master Good 22 32
4 DVSC 22 31
5 Puskás Akadémia FC 22 30
6 PAKSI FC 22 29
7 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 28
8 ZTE FC 22 27
9 MOL FEHÉRVÁR FC 22 24
10 Budapest Honvéd 22 23
11 Újpest FC 22 22
12 Vasas 22 19
22. forduló erdeményei
  -   3:1
  -   1:1
  -   3:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
+36-75-510-619
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök