Vad II. István fúj

2019. márc. 08.  -  NB I.
Tapasztalt játékvezető lesz a főnök szombaton délután.
Tapasztalt játékvezető lesz a főnök szombaton délután.
Vad István 1979. május 30-án született. A sikeres játékvezetői vizsgát 1995-ben tette le, azóta 434 hazai találkozón bíráskodott. NBI-es meccsen 322 alkalommal volt a kezében a döntések joga, ebből 239-szer játékvezetőként. 135-ször a nemzetközi szintéren is megmutatta már magát. Eddig karrierje során összesen 1324 sárga lap mellett 121 alkalommal villantotta a piros kártyát is.   
 
Legtöbbször, egészen pontosan 46-szor a Debrecennek vezényelt meccset. Személyes listáján 39 találkozóval a második helyen az Újpest, 35-tel a Diósgyőr áll. Csapatunknak eddig mindösszesen 16-szor fújt, ellenben fehérvári ellenfelünknek már 33-szor.   
 
Az idei szezonban még csak 5 találkozón bíráskodott, melyek során 20 sárga lapot osztott ki, pirosat még nem kellett elővennie a zsebéből.    
 
Mi utoljára 2018. november 11-én találkoztunk vele, akkor alapvonali asszisztens volt, játékosaink pedig hazai pályán gól nélküli döntetlent vívtak ki a Budapest Honvéd csapata ellen.   
 
Segítői most Garai Péter (tartalékjátékvezető), Georgiou Theodoros (asszisztens), Szalai Dániel (asszisztens), Takács János (alapvonali játékvezető) és Pillók Ádám (alapvonali játékvezető) lesznek.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2022/2023
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 22 50
2 Kecskeméti TE 22 36
3 Kisvárda Master Good 22 32
4 DVSC 22 31
5 Puskás Akadémia FC 22 30
6 PAKSI FC 22 29
7 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 28
8 ZTE FC 22 27
9 MOL FEHÉRVÁR FC 22 24
10 Budapest Honvéd 22 23
11 Újpest FC 22 22
12 Vasas 22 19
22. forduló erdeményei
  -   3:1
  -   1:1
  -   3:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
+36-75-510-619
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök