Jön a visszavágó

2019. febr. 26.  -  NB I.
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzése következik. 
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzése következik. 
Fontos meccs előtt áll csapatunk, hiszen játékosaink klubtörténelmet írhatnak ma délután 5 órakor a Fehérvári úti stadionunkban. A kupasorozat 2018/19-es kiírásában már csak 16 csapat versenyez a serlegért, klubunk pedig még sosem jutott be a legjobb 8 gárda közé. Belépőjegyekkel kapcsolatos információk IDE kattintva érhetőek el. 
 
Ebben a körben a párharcok már két mérkőzésen dőlnek el, és, ahogy azt már tudjuk, Báló Tamásék kedvező eredményt harcoltak ki maguknak a múlt héten Felcsúton. Megnyugodni, hátradőlni vagy bármit biztosra venni azonban még nem szabad, sőt… 
 
Trénerünk már a Pancho Arénában, az első összecsapást követően elmondta, a továbbjutás kérdése egyáltalán nem lefutott, hiába nyertünk 2-1-re idegenben. Lássuk, most, egy hét elteltével, közvetlenül a visszavágó előtt hogyan vélekedik. „0-0-ról fog indulni a meccs. Óriási koncentráció, fegyelem és nagyon jó játék kell ahhoz, hogy továbblépjünk. A támadás és a védekezés is fontos lesz, de úgy kell nekiállnunk, hogy csak győztes meccsel tudunk negyeddöntőbe jutni” - nyilatkozta honlapunknak Csertői Aurél
 
„Az első mérkőzés eredményének ismeretében nem mi vagyunk a továbbjutás esélyesei” - ezek már Radoki János szavai. „A Paks kitűnő csapat, rendkívül szervezetten és jól tud futballozni, és könyörtelenül lecsap minden hibára, ez bizonyította a Pancho Arénában is. Ugyanakkor még hátra van legalább kilencven perc, és mi mindent meg fogunk tenni, hogy hátrányból is a magunka javára fordítsuk a párharcot – ha maximális alázattal, koncentrációval és bátorsággal tesszük a dolgunkat, lehet keresnivalónk idegenben is” - vélekedett a Puskás Akadémia vezetőedzője. 
 
Az egészen biztos tehát, hogy ismét elkel majd szurkolóink bíztatása a lelátókról, így legyünk minél többen a stadionban.
 
A játékvezető Andó-Szabó Sándor lesz, segítői Szőts Gergely (tartalékjátékvezető), Kepe Arnold (asszisztens) és Legeza László (asszisztens).
 
jonpu2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2022/2023
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 22 50
2 Kecskeméti TE 22 36
3 Kisvárda Master Good 22 32
4 DVSC 22 31
5 Puskás Akadémia FC 22 30
6 PAKSI FC 22 29
7 Mezőkövesd ZSÓRY FC 22 28
8 ZTE FC 22 27
9 MOL FEHÉRVÁR FC 22 24
10 Budapest Honvéd 22 23
11 Újpest FC 22 22
12 Vasas 22 19
22. forduló erdeményei
  -   3:1
  -   1:1
  -   3:1
  -   0:1
  -   2:1
  -   1:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
+36-75-510-619
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök